Termelői vásár Dél-Kiliánban

Otthonról, otthonra Otthonnál! címmel kerül megrendezésre a termelői vásár február 21. 15:30-tól az Otthon téren. A vásáron örömmel látnak Miskolc más pontjairól érkezőket is akik nyitottak a termelőtől való vásárlásra.

A vásár szervezője Jakab Zsolt régóta élt a városrészen és az ott élőknek szeretett volna vásárt létrehozni, ahol olyan termékek tudnak megvásárolni, melyek egyediek, tartósítószer, illetve vegyszermentesek. Dél-Kiliánban hasonló rendezvény hosszú ideje nem volt. A vásár alapelve, hogy csak termelők, kistermelők árusítsák a saját termékeiket. Célja a vásárral, hogy a helyiek és környéken élők a kézműves termékeket felesleges utak megtétele nélkül, könnyen betudják szerezni és merjenek vásárolni termelőktől ne csak az áruházakból. Az esemény már tavaly október óta megrendezésre kerül minden hónap harmadik csütörtökén. A vásár idén októberig biztosan megrendezésre kerül, de Jakab Zsolt reméli, hogy további hónapokban is szervezni tudja majd.

Forrás: Jakab Zsolt

A vásár széles termék kínálattal várja az arra látogatókat. Elsősorban élelmiszer alapú (juh és kecskesajtok, mézek, propoliszok, mádi borok, chili és chilis termékek, préselt gyümölcslevek, mangalicahús termékek, savanyúságok, szörpök, lekvárok, száraztészták) termékek vásárolhatók, de egyéb termékek (illatpárnák, kerámiák, kristályékszerek) is megtalálhatóak lesznek. A termelők lehetőségük szerint igyekeznek a legjobb minőségben elkészíteni áruikat, mely remélhetőleg az ott élők és az egyéb érdeklődők számára is kellemes élményt fog jelenteni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.