Mindent az örömjógáról

Ingyenes örömjóga órával várja az érdeklődőket a József Attila Könyvtár, ahol test mellett az elménk is erősítésre kerül. Az órákat Kompárné Orosz Alexandra jógaoktató tartja. Gyakorlatait ászanák elvégzése után vezetett mediációval zárja le. Részvétel során kényelmes ruházat mellett egy polifoam matracra is szükség van. A legközelebbi alkalom augusztus 22.-én 18 órától kezdődik.

Illusztráció
Forrás: https://futasrolnoknek.hu

Az óra tartóval Kompárné Orosz Alexandrával beszélgettem, aki mesélt az örömjógáról.

Mikor kezdtél el igazán foglalkozni a jógával?

Három éve költöztem Miskolcra a párommal, aki azóta már a férjem lett. Sok változás következett be akkor az életembe: lánykérés, összeköltözés, új munkahely… Illetve abban az évben kezdtem meg tanulmányaimat Budapesten a Bhaktivédanta Hittudományi Főiskolán, Vaisnava Jógamester szakon. Itt sajátíthattam el a tradícionális hatha jóga alapjait. Már 12 éves korom óta jógázom, eleinte könyvből és videókból, de igazán komoly fejlődést a főiskolai évek alatt vettem észre magamon. A jóga oktatását is végzős tanévem megkezdésekor, egy bő féléve kezdtem el.

Mi az az örömjóga?

Tavaly októberben kezdtem el a jóga oktatást, az egyik belvárosi stúdióban. A vendégköröm lassan épült, és emiatt úgy éreztem nem hozok elég bevételt a helynek. Majd idén áprilisban úgy döntöttem, egy olyan helyet keresek az óráimnak, amely nem a bérleti díjból és az órák bevételéből tartja fenn magát, ezért a bérléséért nekem sem kell fizetnem és így nyugodtabb lelkülettel tarthatom az órákat én magam is ingyen. Mivel jelen pillanatban még a 8 órás fő állásom mellett tartom a jógát, így megtehetem, hogy önkéntes alapon oktassak.

Nem akartam, hogy az enyém legyen a sokadik hatha jóga óra a városban, (bár minden jóga ennek a fajtának az elemeiből épül fel) ezért nagyon elgondolkodtam hogyan is nevezzem. Majd arra gondoltam milyen öröm lesz úgy tartani végre az órákat, hogy nem kell a bevétel miatt aggódni, hanem felszabadultan, a jóga valódi szellemiségéhez méltóan átadni másoknak az önmegvalósítás kulcsát. Az én boldogságom pedig tovább kell, hogy szálljon azokra az emberekre, akik betérnek hozzánk. Ha valaki anyagi okok miatt nem tehetné meg, hogy személyesen része legyen egy ilyen élményben, nálam most van lehetősége. Ezért gondoltam, hogy az Örömjóga tökéletes elnevezés lesz, mivel örömmel csinálom én is és remélem azok is, akik eljönnek gyakorolni.

Miben másabb a többi jóga fajtától?

Rengeteg féle jóga óra kipróbálható Miskolcon. Azzal tisztában kell lenni, hogy a jógának vannak különböző típusai, de mindegyiknek az alapja a tradicionális hatha jóga. Az elnevezések a különböző irányzatokból származnak, melyek névadói sokszor maguk a mesterek, akik éppen létrehozták az adott irányvonalat. Az én óráim a Vrindávana-Gangótri Jóga rendszeren alapulnak, melyet a Bhaktivédanta Főiskolán tanultak szerint viszek tovább. Célom, hogy ne csak a testet, hanem a lelket is bevonjuk a fejlődésbe ezzel visszahozva a test egészsége mellett a mentális nyugalmat mindennapjainkba, hiszen ebben a felgyorsult, rohanó világban olyan nehéz jelen maradni.

Milyen jótékony hatásai vannak?

Valójában csak azok vannak. Fontosnak tartom hangsúlyozni az órán a testtudatosságot. Többször megállunk az ászanák közben is, lehunyjuk a szemünket és tudatosítjuk a testrészeinket, megfigyeljük, milyen különbséget tapasztalunk az óra kezdete óta a testünkben, milyen folyamatok indultak el, hol érzünk feszültséget, és a légzést használjuk ezen területek ellazítására. A légzést nagyon elhanyagoljuk a hétköznapok során, azonban ha jobban kihasználnánk a tüdőnk kapacitását, sok betegségtől kímélnénk meg magunkat. Az izmok lazítása még a mentális feszültséget is csökkenti. Az álló, kitartott pózok megerősítik a combizmokat, segítenek az egyensúly fejlesztésében. A fordított testhelyzetek a vérkeringést javítják, csökkentik a vér pangását a lábakban, és fokozzák az agy vérellátását. A csavarások átmasszírozzák a belső szerveket, növelik az emésztés tüzét.

illusztráció
Forrás: http://www.teleelettel.hu

Hogyan épül fel a gyakorlat?

A jóga óráim menete, a főiskolán tanultak szerint van felépítve. Mivel a kora esti órákban kezdünk, már valószínűleg túl vagyunk a napunk nehezén. Még számomra sem egyszerű agyban átállni a 8 órás munkám után, ezért fontosnak tartom, hogy soha ne vessük bele magunkat egyből a gyakorlatokba. Hangsúlyosnak tartom a mentális ellazulást, ami nem is biztos, hogy megy vezényszóra. Ennek ellenére megpróbálkozunk vele, és lehunyt szemmel, egy kényelmes keresztezett lábú ülésben végig vezetjük figyelmünket a testtartásunkon, amit tudatosítunk, majd ellazítunk. Tovább haladunk a légzésünkre, majd a gondolatainkat is figyelemmel kísérjük. A kb. 5 perces ráhangolódás után bemelegítjük az izmokat, hogy elkerüljük a sérülés veszélyt. A lábujjaktól (szó szerint) a nyakig mindent átmozgatunk. Ezután végre jógázhatunk. Az utolsó 20 percből a légzés megfigyelésére és elmélyítésére öt percben elvégzünk egy-két gyakorlatot. Majd jön a jól megérdemelt negyed órás relaxáció. Vezetett meditációt tartok ezzel is segítve az elme elcsendesülését. A testrészek egymás utáni ellazítását követően, mindig tartok egy vizualizációt, melynek a legvégén elérjük az Önvalót. Hiszen a jóga szó jelentése is ez: összekapcsolódni a Legfelsőbbel, Istennel. A lélek megismerése után pedig már csak egy lépés, hogy felismerjük valódi énünk és megértsük eredeti helyzetünket és szerepünket ebben a világban.

Kiknek ajánlott részt venniük?

Mivel a jóga nem az akrobata mutatványokról kellene, hogy szóljon, és az én célom, hogy mindenki megtalálja az órámban azt, amit ő a legjobban élvez, ezért azt mondanám, hogy kezdőknek szóló jógát tartok. Hiszen sosem tudom, hogy éppen milyen korosztály téved be hozzám, ezért úgy kell felépítenem az óráim menetét, hogy az ötödik alkalommal megjelenő se unja, de az először ott járó is élvezze. Nem magam miatt tartom az órát, hogy mutogassam, hogy én mit tudok, az a célom, hogy a még éppen kevésbé hajlékonyaknak is legyen siker élménye, és szívesen próbálgassák szárnyaikat. Szeretném, ha azok, akik az én órámon próbálják ki először a jógát egy frissítő és siker élményekben gazdag önismereti fejlődésnek indulhatnának neki.

Hogyan lehet jelentkezni a jóga óráidra?

Nem szükséges külön bejelentkezni. Jelenleg alkalmanként 7 és 15 fő között mozog a létszámunk. A könyvtári terem befogadó képessége maximum 20-25 fő, tehát várjuk az érdeklődőket. Egyelőre úszom a boldogságban, hogy egyre többen és többen vagyunk, ha kinőnénk a termet, akkor majd kitalálok valamit. Senkit nem szeretnék megfosztani az élménytől.

Milyen időpontokban kerül sor a foglalkozásra és mit kell vinniük az érdeklődőknek az órára?

Csütörtökönként 18:00-tól kezdünk a József Attila könyvtárban a Megyei Kórházzal szemben, a Szentpéteri kapu 95 sz. alatt. Mivel a könyvtár teremben tartjuk az órát, így csupán egy matracot kell magával hozni a kedves gyakorlónak, ami nem csúszkál az álló ászanáknál, és kényelmes az ülő és fekvő gyakorlatoknál. Ha fázósabb, javasolnám, hogy egy könnyű pléd is legyen nála, illetve egy pár zokni, mivel véleményem szerint a relaxációban elmélyedést segíti a komfortos környezet.

Köszönöm az interjút és továbbiakban sok sikert kívánok!

Köszönöm szépen!

A jóga nem hiába divatos mozgásforma: feszes, tónusos testet varázsol, és kiegyensúlyozottá tesz. Ha eldöntöttétek, hogy kipróbáljátok a jógát, akkor mindenképp ajánlani tudom az örömjógát.