Az utolsó gyertya is ég

Az utolsó gyertyagyújtással befejeződik az adventi várakozás. Aranyvasárnap, advent negyedik vasárnapján az utolsó, a szeretetet szimbolizáló gyertyát gyújtották meg a Szent István téren lévő óriáskoszorún.

Puskás Réka rajza

Ünnepi műsort ezúttal a Fráter György Katolikus Gimnázium és a Szent Benedek Középiskola Miskolci Tagintézménye biztosította.

Forrás: Facebook

Most lett teljessé a fénye a koszorúnak. Ócsai József Barnabás iskolalelkész úgy fogalmazott, olyan ez, mint mikor felkel a Nap, ami maga Jézus Krisztus. – Tüze elől elrejtőzni nem lehet, jelenlétével, fényével beragyogja a bűn éjszakáját, a lelkünk szomorúságába, csüggedtségébe reményt és örömet hoz – fogalmazott, hozzátéve: így várjuk Krisztust a negyedik gyertya fellobbanásával.

Advent időszakában, készülve a szent estére, vajon eszünkbe jut, hogy Jézust várjuk? Fontos ő még számunkra? Vagy annyi minden van már, ami őt elfedi? – vetette fel köszöntőjében Gubala Róbert atya a Fráter gimnázium részéről.

A negyedik adventi lángot Miskolc polgármestere gyújtotta meg. Veres Pál ünnepi köszöntőjében úgy fogalmazott, számára a hit azt is jelenti, hogy „hiszek az emberekben, az emberi jóságban, hogy cselekedeteinkkel jobbá tudjuk tenni a világot”.

Forrás: Facebook

A remény azt jelenti aztán, hogy ha Istennek tetsző módon, odaadóan, a másik felé fordulva cselekszünk, akkor remélhetjük, hogy valóra válnak elképzeléseink – hangoztatta a városvezető.

Mindezek azonban – folytatta Veres Pál – nem valósulhatnak meg akkor, ha nincs béke a szívünkben, nincs béke a világban. – Kicsit talán megszokottá vált, hogy szidjuk a körülményeket, csak a rossz híreket halljuk meg. Azt szeretném, ha a világban és köztünk is béke lenne – közölte a polgármester.

A szeretet végül magában foglalja azt is, hogy úgy fordulunk társaink felé, hogy tiszteljük benne az embert, a jószándékot, és hisszük azt, hogy ő is így fordul felénk, hogy ő is jót cselekszik. – Ismerjük fel benne a jót. Ha nyitott szívvel közeledünk a másik felé, már az is a szeretet – emelte ki Veres Pál, aki kérte: ebben az időszakban is gondoljunk azokra, akik nem tölthetik az ünnepeket családjuk körében. – A négy adventi gyertya pedig egész évben ott égjen a szívünkben – kérte ünnepi beszéde zárásaként a városvezető.

Az ünnepélyes gyertyagyújtáson részt vett a Fölszállott a páva táncegyüttesek kategóriájának nyertese, a Szinvavölgyi Néptáncegyüttes Prücskök csoportja egyaránt. Veres Pál a miskolciakkal együtt köszöntötte őket.

Herman Ottó általános iskola festészeti növendékei ajándékkal lepték meg Vers Pál polgármestert és Varga Andrea alpolgármestert, majd következett a szeretet gyertyájának meggyújtása.

Forrás: Facebook

Az ünnepi alkalom végeztével az önkormányzat teával és szaloncukorral kedveskedett a miskolciaknak, és lehetőség volt mécsesekkel hazavinni a betlehemi lángot.